|
2007-08-20 16:40:31, hétfő
|
| |
| |
Jacobus de Voragine: Legenda aurea
Szent István első vértanú
[december 26.]
Az István (Stephanus) név görög eredetű, latinul koronát, héberül normát jelent. István a vértanúk koronája volt, vagyis az első közülük az Újszövetségben, miként Ábel az Ószövetségben. Norma, azaz szabály és példa volt másoknak a Krisztusén való szenvedésben, a helyes cselekvésben, életvitelben és az ellenségén való imádkozásban. Avagy István annyit tesz, mint �buzgón szóló' (strenue fans), ami megmutatkozik beszédében és az isteni ige világos hirdetésében. Avagy István annyi, mint �az idős asszonyokhoz buzgón szóló' (strenue fans anus), azaz, aki buzgón, vagy dicséretesen tanítja és irányítja az idős asszonyokat, vagyis az özvegyeket, akiket az ő gondjaira bíztak az apostolok, s akik szó szerint idősek voltak. Korona tehát, mert az első vértanú volt, norma szenvedésének és helyes életvitelének példája által, buzgón szóló világos prédikációja által, s az idős asszonyokhoz buzgón szóló az özvegyek dicséretes tanítása által.
István a hét diákonus egyike volt, akiket az apostolok szolgálatra rendeltek. Növekedvén a tanítványok száma, a pogányok közül megtértek zúgolódni kezdtek a zsidók közül megtértek ellen, hogy özvegyeiket megvetik a mindennapi szolgálatban (ApCsel 6,1). A zúgolódás okát kétféleképpen értelmezhetjük: vagy, mert özvegyeiknek nem engedték meg, hogy részt vegyenek a szolgálatban, vagy mert a többieknél jobban megterhelték őket a mindennapi szolgálatban. Az apostolok ugyanis az özvegyekre bízták az asztal körüli szolgálatot, hogy ők maguk szabadabban foglalkozhassanak az igehirdetéssel. Az apostolok le akarták csillapítani az emiatt támadt zúgolódást, és a sokaságot egybehívták, mondván: "Nem méltó nékünk elhagynunk az Isten igéjét és az asztaloknál szolgálnunk" (uo. 6,2). A Glossza hozzáteszi: "Mert jobb a szellem étke, mint a test lakomája." - "Válasszatok azért, atyámfiai, tiközületek hét jóhírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfiút, kiket erre a dologra rendeljünk" (uo. 6,3). A Glossza még hozzáteszi: hogy szolgáljanak, vagy a szolgálatot végzőket irányítsák. "Mi pedig az imádságban és az igének hirdetésében lészünk foglalatosak" (uo. 6,4). És tetszék a beszéd az egész sokaságnak, és kiválaszták a hét férfit (uo. 6,5), akik közül az első és legfőbb Szent István volt. Odavezették őket az apostolokhoz, akik rájuk tevék kezüket (uo. 6,6).
István pedig, aki telve volt malaszttal és erővel, csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között (uo. 6,8). A zsidók ezt megirigyelték és arra törekedtek, hogy fölébe kerekedjenek és legyőzzék. Háromféleképpen szálltak vele szembe, tudniillik vitában, tanúk elővezetésével és kínzások alkalmazásával. Ő azonban a vitázókat legyőzte, a tanúkra rábizonyította hamisságukat, kínzói felett győzedelmeskedett. Harcaiban segítséget mindig az égtől kapott. Először megkapta a Szentlelket, hogy az eltöltse bölcsességgel. Másodszor angyali tekintetet, hogy azzal megfélemlítse a hamis tanúkat. Harmadszor Krisztus maga volt kész segíteni, hogy vértanúságában megerősítse. Az Apostolok Cselekedetei minden egyes küzdelménél három dologról szól: a harc vállalásáról, a segítségnyújtásról és a győzelem megszerzéséről. Röviden összefoglalva minderről meggyőződhetünk.
Mikor már Szent István sok csodát művelt és gyakran prédikált a nép előtt, a zsidók megirigyelvén rátámadtak, hogy vitában győzzék le. Felkelének pedig a libertinusok zsinagógájából, akiket vagy arról a vidékről, ahonnan származtak, vagy a szabadosokról, azaz a felszabadítottak fiairól neveztek így. Szabadosnak (libertini) ugyanis azoknak a felszabadítottaknak a fiait nevezik, akiket a szolgaságból szabadon bocsátottak és szabadsággal ajándékoztak meg. Így szolganemből valók voltak azok, akik elsőként helyezkedtek szembe a hittel; valamint a cireneiek zsinagógájából, Cirene városából, az alexandriaiakéból, és akik Ciliciából és Ázsiából valók és vetekednek vala Istvánnal (uo. 6,9). Lám, az első a harc. Aztán a győzelmet említi: nem állhattak vala ellene a bölcsességnek. Végül a segítséggel fejezi be: a Szentlélek, aki szól vala (uo. 6,10).
A zsidók belátván, hogy ilyen harcmodorral nem bírnak vele, ravaszul a második módszerhez folyamodtak, ahhoz tudniillik, hogy hamis tanúkkal győzzék le. Felbéreltek két hamis tanút, hogy négyszeres káromlással vádolják meg. Elővezették Istvánt a főtanácsba, s a hamis tanúk megvádolták az Isten, Mózes, a Törvény és a Szent Sátor vagy templom elleni négyszeres káromlással (uo. 6, 11-13). Íme a harc. Akik a főtanácsban ültek, mind őt nézik vala, s olyannak látták orcáját, mint egy angyalét (uo. 6,15). Íme a segítség. Végül a második harc is győzelemmel zárul, mivel a hamis tanúkat minden állításukban megcáfolta. Szóla pedig a főpap: "Csakugyan így vannak ezek?" (uo. 7,1). Akkor Szent István a hamis tanúk mind a négy vádpontja alól tisztázta magát. Először az Isten-káromlás vádja alól, mondván: "Az Isten, aki szólott az atyáknak és prófétáknak, a dicsőség Istene volt (7,2)." Ezzel háromszorosan dicsérte az Istent, mivel szavait háromféleképpen lehet értelmezni: ő ugyanis a dicsőség Istene, azaz aki dicsőséget ad, mint Sámuel könyvében áll: "Ha valaki engem dicsőít, megdicsőítem őt" (1 Sám 2,30); avagy a dicsőség Istene, azaz akié a dicsőség, amint a Példabeszédek könyvében áll: "Nálam vagyon a gazdagság és dicsőség" (Péld 8,18); avagy a dicsőség Istene, azaz akit a teremtménytől dicsőség illet meg, amint a Timóteusnak írott levélben áll: "Az örökkévaló halhatatlan királynak pedig ... tisztesség és dicsőség" (1 Tim 1,17). Háromszorosan dicséri tehát az Istent, tudniillik, hogy dicsőséges, dicsőítő és dicsőítendő.
Ezután a Mózessel szembeni káromlás vádja alól tisztázza magát, sokszorosan dicsérve őt, tudniillik buzgóságának heve miatt, ahogy megölt egy egyiptomit, aki megütött egy zsidót (ApCsel 7,24); csodái miatt, amelyeket Egyiptomban és a pusztában vitt végbe; és Isten barátsága miatt, hiszen többször is bizalmasan beszélgetett Istennel.
Ezután a törvény elleni káromlás vádja alól tisztázza magát, háromszor dicsérve azt, tudniillik Isten miatt, aki adta; ama nagy Mózes miatt, aki közvetítette, és célja miatt, mert örök életet ad.
Ezután a Szent Sátorral és a templommal szembeni káromlás vádja alól kezdte tisztázni magát, négy okból dicsérve azt, tudniillik, mert Isten megparancsolta, látomásban megmutatta, Mózes megalkotta és a frigyládát magába foglalta. A Szent Sátrat pedig a templom követte - mondotta. Így tehát Szent István, az ellene felhozott vád alól érveléssel tisztázta magát.
A zsidók látva, hogy sem az első, sem a második módon nem tudtak fölébe kerekedni, harmadszor is harcba bocsátkoztak, hogy legalább kínzással és gyötrelmekkel győzzék le. Mikor ezt Szent István látta, meg akarta tartani az Úrnak a felebarátok intésére vonatkozó parancsát, s három módon próbálta figyelmeztetni és visszatartani azokat ettől a nagy gonoszságtól, tudniillik megszégyenítéssel, megfélemlítéssel és szeretettel. Megszégyenítéssel kezdte, szemükre vetve szívük keménységét és a szentek megölését. "Ti kemény nyakúak - mondta - és körülmetéletlen szívűek, és fülűek! Ti mindenkor ellene álltatok a Szentléleknek, amiként atyáitok, úgy ti is. Hiszen melyik prófétát nem üldözték atyáitok? És megölték azokat, akik az Igaznak eljövetelét hirdették" (uo. 7,51-52). Ekkor - mint a Glossza mondja gonoszságuk három fokozatáról szólt. Az első, hogy szembeszálltak a Szentlélekkel, a második, hogy üldözték a prófétákat, a harmadik, hogy elfajuló gonoszságukban megölték őket. Homlokuk olyan lett, mint a parázna asszonyé, nem tudott elpirulni (Jer 3,3), így a megfogant gonoszságtól sem tágítottak. Hallván pedig ezeket, dúlnak-fúlnak vala szívükben; és fogukat csikorgatják vala rája (Ap Csel. 7,54). Másodszor megfélemlítéssel próbálta jobb útra téríteni őket, elmondva, hogy látá Jézust Istennek jobbja felől állani (uo. 7,55), mintegy készen arra, hogy segítségére siessen, és ellenségeit elítélje. Amikor ugyanis István, a Szentlélektől eltelve, föltekintvén az égre, látá Isten dicsőségét, megszólalt: "Íme, nyitva látom az egeket és az Emberfiát állani az Isten jobbja felől" (uo. 7,55-56).
István ugyan megszégyenítéssel és megfélemlítéssel jobb belátásra akarta téríteni őket, mégsem változtak meg, hanem még gonoszabbak lettek, mint annak előtte. Fennhangon kiáltván bedugták fülüket (uo. 7,57), hogy - miként a Glossza mondja - ne hallják az istenkáromlást. Egy akarattal reárohantak, és kivetvén őt a városon kívülre, megkövezték (uo. 7,57-58). Úgy vélték, hogy a Törvény szerint járnak el, mely előírja, hogy az istenkáromlót a táboron kívül kell megkövezni (Lev 24,14). És a két hamis tanú pedig, akiknek az első követ kellett rávetniük a törvény szerint: "a tanúk keze kezdje meg a kövezést stb." (MTörv. 17,7) - levetették ruháikat egy ifjú lábához, kit Saulusnak hívnak vala, később pedig Pálnak (ApCsel 7,58), nehogy István érintésétől bemocskolódjanak, vagy hogy könnyebben megkövezhessék. Saulus, miközben a kövezők ruháit őrizte, hogy azok könnyebben mozogjanak, szinte maga is hajigálta kezükkel a követ.
Amikor azonban a szent a kövezőket ettől a gonoszságtól sem megszégyenítéssel, sem megfélemlítéssel nem tudta visszatartani, a harmadik módszerhez folyamodott, hogy legalább szeretettel fékezze meg őket. Vajon nem a legnagyobb szeretet volt-e, amit irántuk mutatott, amikor magáért és értük imádkozott? Magáért azért imádkozott, hogy szenvedése ne tartson sokáig, s miatta lelkük ne szenvedjen nagyobb kárt, érettük pedig azért imádkozott, hogy tettük ne minősüljön bűnnek.
Kövezék Istvánt, ki könyörögvén mondá: "Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!" Térdre esvén pedig fennhangon kiálta: "Uram, ne tulajdonítsd nekik e bűnt (uo. 7,59-60), mert nem tudják, mit cselekszenek" (Lk 23,34). És lám, mily csodálatos szeretet, hiszen magáért állva imádkozott, megkövezőiért pedig térdre ereszkedett, mintha inkább kívánta volna az értük, mint a magáért szóló imái meghallgatását. Érettük azért is inkább letérdelt - mint a Glossza mondja -, mert a nagyobb gonoszság a könyörgés hathatósabb gyógyszerét kívánta. A vértanú ebben is Krisztust követte, aki szenvedésében magáért imádkozván, így szólt: "Atyám, a te kezedbe ajánlom lelkemet" (Lk 23,46), keresztre feszítőiért pedig így imádkozott: "Atyám bocsáss meg nekik stb." (Lk 23,34). És ezt mondván, elaludt az Úrban (ApCsel 7,60). A Glossza szerint: szép kifelezés, hogy elaludt, nem pedig meghalt, mert meghozta a szeretet áldozatát, és a feltámadás reményében aludt el.
Ugyanazon évben kövezték meg Istvánt, amikor az Úr a mennybe ment, augusztus hó harmadik napjának reggelén. Szent Gamaliel és Nicodemus, akik a zsidók tanácsában mindig a keresztények pártját fogták, Gamaliel mezején temették el, és nagyon megsiratták (uo. 8,2). Jeruzsálemben nagy keresztényüldözés támadt (uo. 8,1), mert Szent István megölése után, aki egy volt vezetőik közül, a többieket is dühödten üldözni kezdték, olyannyira, hogy az apostolok kivételével, akik a többieknél bátrabbak voltak, mindnyájan elszélednek vala a zsidók tartományaiban (uo. 8, 1), az Úr parancsának megfelelően: "Mikor pedig üldöznek titeket az egyik városban, fussatok a másikba" (Mt 10,23).
Szent Ágoston, a kiváló egyháztanító azt mondja, hogy Szent István számtalan csodával ékeskedett, érdemei révén hét halottat feltámasztott, sokakat különböző betegségekből meggyógyított. Ezeken kívül egyéb említésre méltó csodáról is szól. Elmeséli, hogy a Szent István oltáráról levett virágokat a betegekre helyezték, s az oltáráról leemelt terítőket kórságokban szenvedőkre terítették, s azok meggyógyultak. Ugyanis, miként az Isten városa 22. könyvében mondja, az oltárról vett virágokat egy vak asszony szemére helyezték, s az rögtön visszanyerte szeme világát. Ugyanabban a könyvben mondja, hogy egy városi elöljáró, név szerint Martialis, pogány volt, és semmiképpen nem akart megtérni. Egyszer súlyosan megbetegedett, s buzgón hívő veje eljött Szent István egyházába, és az oltárról vett virágokat titkon apósa fejéhez helyezte. Az a virágokon aludt, és még virradat előtt felkiáltott, hogy küldjenek a püspökért. Mivel a püspök nem volt otthon, egy pap jött el hozzá, és amikor a beteg kijelentette, hogy hisz, az megkeresztelte. Amíg csak élt, minden imájába belefoglalta e szavakat; "Krisztus, vedd magadhoz az én lelkemet" (ApCsel 7,59), bár nem volt tudatában, hogy ezek Szent István utolsó szavai voltak.
Ugyanott elmond egy másik hasonló csodát is. Egy Petrónia nevű matróna, akit már régóta súlyos betegség gyötört, és a sok gyógyszer ellenére sem érezte a javulás jeleit, végül egy zsidóhoz fordult. Az egy ékköves gyűrűt adott neki, hogy kösse egy zsinórral közvetlenül a testére, és annak erejétől meggyógyul. De mikor kiderült, hogy semmit sem ér, az Első Vértanú egyházába sietett, és kitartóan könyörgött Szent Istvánhoz a gyógyulásért. Akkor hirtelen kioldódott a zsinór, a gyűrű lehullott a földre, sértetlen maradt, a matróna pedig azon nyomban tökéletesen egészségesnek érezte magát.
Ugyanott hasonló, de nem kevésbé rendkívüli csodáról szól. A kappadókiai Caesarea közelében élt egy nemes, megözvegyült matróna, akit tíz nemes gyermeke, hét fia és három leánya vett körül. Egy alkalommal, amikor anyjukat megsértik, az megátkozza őket. Anyjuk átkát az isteni bosszú azonnal beteljesíti, és mindannyiukat ugyanaz a félelmetes büntetés sújtja: minden egyes tagjuk borzalmasan remegni kezd. Ezért nagy fájdalmukban, és hogy kerüljék a polgárok tekintetét, elbujdostak. De bármerre mentek is, mindenütt magukra vonták a figyelmet. Közülük ketten, fivér és nővér, Pál és Palladia Hippóba érve elmesélték történetüket a hely püspökének, Ágostonnak. Húsvét előtt, két héten át, naponta felkeresték Szent István egyházát, és gyógyulásért könyörögtek. Húsvét napján, nagy tömeg jelenlétében, Pál átlépte a szentélyrekesztőt, és az oltár előtt, nagy hittel és tisztelettel a földre vetette magát, s míg a tömeg a dolog kimenetelét várta, ő gyógyultan emelkedett fel, és elmúlt testének remegése. Miután Ágostonhoz vezették, ő a nép elé állította, és megígérte nekik, hogy a következő napra megírja a gyógyulás történetét, s azt felolvassa. Miközben a püspök a néphez szólt, a fiú nővére, aki egész testében remegett, felállt és Szent István egyházának közepéből előrement, belépett a szentélybe, és ő is, mintegy álmából ébredve, gyógyultan emelkedett föl. Őt is a templom közepébe vezetik, és nagy hálát adnak mindkettejük gyógyulásáért Istennek és Szent Istvánnak. Orosius, Jeromostól Ágostonhoz visszatérve, elhozta Szent István néhány ereklyéjét. Az említett sok csoda ezek miatt történt.
Meg kell jegyeznünk, hogy Szent István nem ezen a napon szenvedett vértanúságot, hanem azon a napon, amelyen megtalálását ünnepeljük.* Azt mondják, hogy megtalálása pedig ezen a napon történt, de hogy miért cserélődtek fel az ünnepek, azt majd akkor mondjuk el, mikor a megtalálásáról lesz szó.* Most elégedjünk meg annyival, hogy az Egyház az Úr születése utáni három ünnepről két okból rendelkezett így. Először, hogy Krisztushoz, az Egyház vőlegényéhez és fejéhez társai mind közel legyenek. A megszületett Krisztus menyasszonyának, az Egyháznak vőlegénye, ezen a módon három társat vett maga mellé, akikről az Énekek énekében így szól: "Az én szerelmesem fehér és piros, ezerekből választatott" (Én 5,10). A fehér a kiváló hitvallóra, János evangélistára, a piros István első vértanúra, az ezerekből választatott pedig az aprószentek szűzi tömegére vonatkozik. Másodszor, hogy így az Egyház a vértanúk különböző nemeit rang szerint egybefoglalja, akiknek vértanúságát Krisztus születése okozta. A vértanúságnak három fajtája van: az első szándékban és tettben, a második csak szándékban, de tettben nem, a harmadik tettben, de nem szándékban. Az elsőre Szent István, a másodikra Szent János, a harmadikra az aprószentek szolgálnak például.
fordította: Veszprémy László
http://mek.oszk.hu/04600/04626/html/legenda0007.html
Forrás: Nemzeti Hírháló |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: megfélemlítéssel, bemocskolódjanak, felszabadítottak, háromféleképpen, meggyőződhetünk, menyasszonyának, körülmetéletlen, gonoszságukban, megkeresztelte, megszerzéséről, értelmezhetjük, szembeszálltak, megparancsolta, zsinagógájából, alkalmazásával, elővezetésével, rábizonyította, figyelmeztetni, igehirdetéssel, megtalálásáról, tartományaiban, vértanúságában, újszövetségben, meghallgatását, istenkáromlást, megkövezhessék, bölcsességgel, szenvedésének, megfélemlítse, megirigyelvén, életvitelének, vértanúságnak, megmutatkozik, gyötrelmekkel, visszatartani, szenvedésében, vértanúk koronája, első közülük, helyes cselekvésben, ellenségén való, idős asszonyokhoz, idős asszonyokat, első vértanú, özvegyek dicséretes, apostolok szolgálatra, tanítványok száma, pogányok közül, zsidók közül, mindennapi szolgálatban, zúgolódás okát, többieknél jobban, apostolok ugyanis, Szent István, Avagy István, Harmadszor Krisztus, Apostolok Cselekedetei, Elővezették Istvánt, Szent Sátor, Akkor Szent István, Szent Sátorral, Szent Sátrat, Jézust Istennek, Kövezék Istvánt, Uram Jézus, Szent Gamaliel, Szent Ágoston, Első Vértanú, Szent Istvánhoz, Palladia Hippóba, Miután Ágostonhoz, Szent Istvánnak, Jeromostól Ágostonhoz, Szent János, Veszprémy László, Nemzeti Hírháló,
|
|
Offline
